A nagy sisak, a magyarban gyakran fazék sisak vagy hordó sisak néven ismert, a Korai középkor egyik legikonikusabb sisakja volt. Ez a robusztus sisakfajta a 12. század végén keletkezett, a keresztes hadjáratok időszakában. A lovagok és erősen fegyverzett harcos szívesen választották ezt a sisakat a nyilak, lándzsatámadások és súlyos csapások elleni kivételes védelme miatt. A 13. és 14. században a nagy sisak egész Nyugat-Európában viselték, különösen csatákon és tornákon.
A sisak szerkezete egyszerű, de hatékony volt: egy szinte hengeres alakú acél külső rész, amely teljesen körülvette a fejet. Csak keskeny nyílások a szemeknek és kis szellőzőnyílások gondoskodtak a látásról és a légbevételről. Későbbi változatok kerekebb tetőt kaptak, hogy a csapások jobban elhajlanak. Egyes modelleket meghosszabbították, így a vállakig értek, így a sisak szinte egy páncéldarab lett.
A fazék sisak a korábban használt orrumperc és zártabb sisakfajtákból fejlődött ki, amelyek az arcot egyre jobban védelemben részesítették. Egy ismert későbbi változat a cukorcsúcs sisak, amely kúpalakú volt, és sokkal jobb védelmet nyújtott a ferde ütések ellen. Spanyolországban ezt a stílust yelmo de Zaragoza-nak hívták.
Mivel a sisak nehéz volt és korlátozta a látást, a lovagok alatt gyakran láncsapkát vagy cervellieré-t viseltek, és a fazék sisakat néha az első lándzsatámadás után azonnal levetették, hogy jobban manőverezni tudjanak. Mégis népszerű maradt a sisak a tornákon, ahol az úgynevezett békaszáj sisak fejlődött ki a fazék sisak alapján.
Még a 17. században is új szerepet kapott a nagy sisak: részévé vált a szertartási felszerelésnek és temetési díszítéseknek. Számos példány fekete lakkal volt lakkozva, festett vagy lenyűgöző sisakdísz és szimbolikus díszítésekkel ellátva.