Bár "Viking kardoknak" hívjuk őket, a kardgyártás központja a Karoling Birodalomban volt (a mai Franciaország és Németország). A frank pengék olyan felsőbbek voltak, hogy Nagy Károly és utódai megpróbálták tiltani az exportjukat, hogy megakadályozzák ellenségeik—köztük a Vikingok—felfegyverzését.
Státuszszimbólum: A 9. században egy kard hüvelyvel együtt kb. 7 szolid értékű volt (körülbelül $1300). Ez kizárólag az arisztokrácia (Jarls) és tehetős parasztok (Karls) számára volt fenntartva.
Terjedés: Kereskedelem, rablás és váltságdíj révén ezek a pengék Skandináviától egészen Oroszország mélyéig terjedtek (Volga-Bulgária).
Metallurgija: A Mintasodródástól a Öntött Acélhoz
A kardok konstrukciója ebben az időszakban nagy technikai változáson ment keresztül:
Mintasodródás (a 9. századi): Mivel a tiszta acél ritka volt, vas- és acélrudakat fontak össze és kalapáltak. Ez hullámos mintát hozott létre a pengén, gyakran "hamis damaszkuszi acélnak" nevezik.
Öntött acél (az 1000. év után): A Közép-Ázsiával való jobb kapcsolatok miatt magas minőségű olvadt acél vált elérhetővé. Ez lehetővé tette a vékonyabb, könnyebb és hegyes pengéket az erő elvesztése nélkül.
A Lelkesült Kard: Animizmus és Rituálék
A vikingok számára a kard nem volt halott tárgy, hanem egy lelkesült lény. Ez az animista világkép saját identitást adott a kardoknak:
Nevek: A híres kardok olyan neveket kaptak, mint Csontmorzsológó vagy Aranyogó.
A kardok "Megölése": A temetéseken a penge gyakran rituálisan meggörbítésre került. Ezzel a kard szimbolikusan "megöletett", hogy kísérje a tulajdonosát a túlvilágra.
Feliratok és a Legendás Ulfberht
Az egyik legérdekesebb fejlődés a pengébe vésett feliratok voltak. A legismertebbek ezek között az +VLFBERHT+ kardok.
Körülbelül 167 példány ismert, főleg Skandináviából.
A világ első "márkái" közé tartoznak: garancia a legmagasabb minőségű acélra.
A 11. században keresztény feliratok kerültek rá, mint az In Nomine Domini (Az Úr nevében).
Besorolás: A Petersen Tipológia
A norvég régész Jan Petersen 1919-ben egy rendszert állított fel (A-tól Z-ig) a kardok keltezésére a markolatuk (fogantyú és gomba) alapján.
A Legfontosabb Periódusok:
Korai Viking Kor (750–900): Masszív, hármaslebenyes gombák és rövid védelemforgók jellemzik (például A és B típus).
Virágzás (850–950): Gazdag díszítésű markolatok ezüst- és réz berakódásokkal (például H és S típus). A H típus az egyik legtöbbet talált típus Norvégiában.
Késő Viking Kor (950–1100): Az átmenet a lovagkardhoz. A gombák egyszerűbbé válnak, gyakran korongalakok, a védelemforgók hosszabbak (például X és Æ típus).
B Típus (kb. 775–900)
Az A-hez hasonlít, de karcsúbb. A gomba egyértelműbb középlebenyt tartalmaz. A védelemforgó kissé hosszabb, és gyakran gazdagabban díszített. Ez a típus népszerű volt a korai viking korban.
C Típus (kb. 800–950)
A kardnak jellegzetes széles, lapos gombája volt három élesen elkülönült lebennyel. A védelemforgó rövid, széles és lapos volt. Ez a típus széles körben elterjedt Skandináviában.
D Típus (kb. 800–950)
A gombának három lebeny volt, gyakran dekoratív berakódásokkal, ahol a középlebeny erősen előre nyúlt. A védelemforgó valamivel elegánsabb és hosszabb volt. Ezt a típust gyakran találták Norvégiában.
E Típus (kb. 800–950)
A gomba kompakt volt, általában egyetlen lekerekített darab könnyű vastagodásokkal. A védelemforgó rövid és vastag volt, gyakran egyszerű és funkcionális tervezésű.
F Típus (kb. 800–950)
A gomba nehéz, háromágú, vízszintes és széles volt. A védelemforgó rövid és egyenes volt. A kard robusztus és viszonylag egyszerű tervű, tipikus viking kardokra.
G Típus (kb. 850–950)
A gomb elegánsabb háromágú forma volt, ahol a középső ág jóval nagyobb volt. A védelemforgó karcsúbb volt és néha görbült. A kardot gyakran gazdag ezüst- vagy réz berakódásokkal díszítették.
H Típus (kb. 850–950)
A gomba széles volt, három ágú, ahol a középső ág majdnem ugyanolyan nagy volt, mint az oldalbeli ágak. A védelemforgó széles és lapos volt. Ez a típus gyakori volt Norvégiában és Svédországban.
I Típus (kb. 850–950)
A gomba egyvonalú és széles volt, jól meghatározott lebenyek nélkül, néha könnyedén lekerekített vagy szögletesített. A védelemforgó rövid volt és a penge felé hajlított. Ez a típus gyakori volt Svédországban.
J Típus (kb. 850–1000)
Ez a típus az I-hez hasonlított, de gyakran szögleteseobb volt. A gomba széles és vastag volt, a védelemforgó rövid és robusztus. Gyakori volt Finnország és a Baltikum régiójában.
K Típus (kb. 900–1000)
A gomba öt részből állt (öt-ágú) és néha szépséges berakódásokkal díszített volt. A védelemforgó széles és rövid volt. Ez a típus népszerű volt a Rajnavidéken és az azt körülvevő területeken.
L Típus (kb. 950–1050)
A gombának háromszög vagy piramis alakja volt, gyakran belülről üreges. A védelemforgó rövid és vastag volt. A kardnak feszes a tervezése, tipikus a késő viking kornak.
M Típus (kb. 950–1050)
A gomba ovális vagy majdnem kör alakú volt, gyakran lapos. A védelemforgó egyszerű és egyenes volt. A kard egyszerű de hatékony volt és széles körben találták Skandináviában.
N Típus (kb. 950–1050)
A gomba szögletes, trapéz vagy blokkforma volt. A védelemforgó rövid és gyakran nehéz volt. A kardnak kompakt stílusa volt, tipikus a késő viking kornak.
O Típus (kb. 950–1050)
A gomba széles és téglalap alakú volt, néha vízszintes felosztással. A védelemforgó egyenes és széles volt. Ez a típus az keleti régiókban, többek között Oroszországban ismert volt.
P Típus (kb. 950–1050)
A gomba kicsi, kerek vagy körte alakú volt. A védelemforgó rövid és vastag volt. A kardot gyakran egyszerűen végezték el és népszer
