A kuras (kiejtés körülbelül kwi-rás vagy kuu-rás) egy páncél-alkatrész, amely a törzset védi. Egy vagy több fém vagy egyéb kemény anyagból készült darabból áll.
A szó valószínűleg az eredeti anyagból származik, amelyből készült: bőr. A középfrancia cuirace szóból és a latin coriacea szóból ered.
A cuirass kifejezés általában a mellvértre és a hátpáncélra is vonatkozik. A mellvért csak az elülső részt védi; a cuirass az elülső és a hátulsó részt is védi annak, aki viseli.
Ókor: Görögök és Rómaiak
Az ókori görög és római korban az emberi test erősen idealizálva volt. Ez az úgynevezett izomhárnasban, a musculatában jelent meg, amely izmos mellkasnak tűnt. Néha szimbolikus alakokkal vagy képekkel díszítették. Ismert példák a római Augustus császár szobrain láthatók.
Az ókor páncéljai gyakran bronzból vagy más kemény anyagokból, például bőrből készültek. Csak a 14. századdal volt a középkori technológia elég fejlett ahhoz, hogy hasonló páncél-alkatrészeket készítsen.
14. század: a kuras általánossá válik
A 14. század második felében a kurast egyre gyakrabban hordták a karok és lábak páncéljával együtt. A század végén az arisztokrata réteg katonái a páncélinga felett acél lemezes kuraszt viseltek. Lassan eltűnt a páncélinga, és csak a nyaknál (maliën standard), a hónaljnál (voiders) és a comb magasságában a comb körüli páncélszoknya (gousset) maradt.
Az ebből az időszakból ismert példa a Fekete Herceg páncélja (meghalt 1376-ban). Ruhája az elülső részen gömb alakú volt, ami azt mutatja, hogy gazdagon díszített ruházata alatt kuras volt.
A kuras hossza: körülbelül a köldökig
A 14. századi kurások nem a csípőn, hanem körülbelül a köldök magasságában voltak. Ez lehetővé tette a viselőnek, hogy jobban mozogjon. Egy olyan páncél, amely a csípőkig érne, lehetetlenné tenné az előre, hátra vagy oldalra hajlást, ami szükséges volt ahhoz, hogy jól mozoghasson, amikor lóháton voltál.
A has többi részét páncélinga vagy fauld (a kuras alatt egy fajta fém csíkok) védte.
15. század: változások a stílusban és a formában
A 15. század elején a páncélt néha rövid felső ruha, a tabard alatt viselték. Közben kis fém lemezeket (besagews) helyeztek a vállon és más érzékeny helyeken, ahol egyébként nyílások voltak a páncélban.
A 15. század közepe táján a mellvért két részből állt: egy felső rész és egy alsó rész, amely egymásra csúszott a jobb mozgékonyság érdekében. Az ugyanez a század második felében a kuraszt néha brigandine váltotta fel.
Körül 1550: a lúd hasú kuras
Körülbelül 1550-től a mellvért függőleges peremmel rendelkezett a közepén (a tapul). Később ezt lefelé helyezték el, és a mellvért egy lúd hasához hasonló formát kapott. Ezt lúd hasú kurasnak nevezték.
17. század: gyalog és lovasság
A gyalogosok könnyebb kuraszt viseltek (mellvérttel és hátpáncélval). A lovasok nehezebb kuraszt viseltek, és néha csak mellkuras viseltek. Ez a fajta páncél szinte minden más páncél alkatrésznél tovább maradt. Egyes modern hadseregekben még a lovasegységek is viseltek kuraszt a lovagi kor tiszteletére.
19–20. század
A brit, francia, német és orosz nehéz lovasság kuraszt viselt parádon, egészen az első világháborúig.
A háború elején a francia lovasság még a harcban is viselte kuraszt, bár gyakran vászonnal fedve, hogy kevésbé látható legyen és jobban védett az esővel szemben.
Más országok már a világháború előtt abbahagyták a kuraz használatát a harcban.
A waterlooi csata után (1815) a régi kuraszt a londoni Tower-ből újra felhasználták brit egységek ceremoniális céljaihoz.
Poroszországban is az elitcsapatok gazdag díszítésű bőr kuraszt viseltek parádon.
A Vatikán svájci őrsége még mindig kurazt visel a felszentelések alatt, karácsonykor és húsvétkor.
Plackart
A plackart a középkori és reneszánsz páncél egyik alkatrésze. Eredetileg a törzs alsó részét fedte, tehát a mellkas alatti és a köldök körüli terület körül. Eredetileg a kuras és a plackart két külön páncél lemezbőlállt, ez extra rugalmasságot adott lovaglás közben.
A plackart később egy extra fém lemez lett, amely a mellvért alsó részét erősítette meg. A plackartat főleg a 15. században viselték.
Néha a plackart fényes fémes felülettel rendelkezett, míg a kuras felső része szövettel, gyakran bársonnyal volt borítva. Emiatt szembetűnő színkülönbség alakult ki felső és alsó rész között.
A plackart a természetes derék magasságánál (körülbelül a köldök körül) végződött. A plackart alsó részén fém lemelek voltak, egy fajta fém szoknya. Ezeket fauld-nak hívták, és a csípőt és a comb felső részét védte.
Eredetileg a plackart csak az alsó hasot védte, és a mellvérthez volt rögzítve, amely a törzs felső részét védte. A plackart néha csuklós szegeccel lehetett rögzíteni, hogy mozoghasson, amikor a viselő mozgott. Más plackartok egy szilárd lemezként voltak rögzítve, mozgás nélkül.
Később, különösen az olasz páncélban, a plackart egyre nagyobb lett, amíg szinte az egész mellvért elülső részét nem fedte, gyakorlatilag az egész felsőtestét a köldökig.
Ezt a típust később a cuirassiers és más erősen páncélzott lovasok használták a késő 16. és 17. században, mint extra védelmet a lőfegyverek ellen.
A német-gótikus stílusú plackartok gyakran voltak barázdálva vagy bordázva (fluting). Ezek az egyenes vonalak nemcsak szépek voltak, hanem erősebbé tették a páncélt is, és lehetővé tették, hogy a kardcsapások könnyebben lehárítódjanak. Az a pont, ahol a plackart az felső lemezre ért, gyakran gazdag díszítésű volt.
