Az athéni hopliták a Peloponnészoszi háborúban

Ebben a blogban megvizsgáljuk az athéni tengerész-hoplita Pelagios felszerelését 415 K.e.-ben. Alcibiades tábornokkal utazik egy triremisen Szicíliába, hogy ostromzár alá vegyék a Syracuse városállamot, a peloponnészoszi háború részeként. Az i.e. 5. század második felében az görög világ ugyanis egy mindenre kiterjedő konfliktus markában volt Athén és Spárta között, amely messze túl a félsziget határain zajlott.

A hoplita és a pólis

Az ókori Görögországban a pólis (és ezáltal az állampolgárság) a társadalom középpontjában állt. E poliszek férfi polgárainak az ekonomikai privilégiumokon túl különleges jogaik voltak. Így részesülhettek exkluzív vallási szertartásokon, és különböző szinteken részt vehettek városállamuk politikai életében. A pólis állampolgárságának pozíciója összevetehető az egyéb indoeurópai társadalmak háborús osztályával. E rokon népekhez hasonlóan a görög társadalom hierarchikus és osztályokra felosztott volt, amelyekben nincs megkülönböztetés a háborús és vallási osztály között. A pólis állampolgársága így nem csupán kiváltság volt, hanem kötelezettségeket is magával hordozott. Közülük a legnagyobb a férfi polgárokra vonatkozó fajta katonai szolgálat volt: ha városállamod tagja voltál, azt is meg kellett tudnod védeni. Ez a kapcsolat a politikai jogok és katonai kötelezettségek között fordított irányban is működött: az athéni demokrácia a tengerészek azon tényéből ered, hogy a Solon és Kleiszthénész államférfiak azért adtak nekik szavazati jogot, mert háborúztak városukért.

A hopliták polgárkatonák voltak a mindennapi életükben, farmerok vagy kézművesek jogi személyiséggel, akiknek saját fegyverfelszerelésüket össze kellett gyűjteniük, és háborús időkben mozgósították őket városállamuk védelmére. Ez nem mindig volt így: a spártai hopliták kivételek voltak, mert ők még friedelmesidőben is szinte kizárólag politikával és hadművészettel foglalkoztak. A spártai társadalomban minden más munkát ugyanis a Perioikoi és a helóták, a nem polgárok alacsonyabb osztályai végeztek. Erős autonómia-, verseny- és önrendelkezési kultúrájuk miatt a görögök erősen ellenkeztek minden külső hatalom formájával; ezt ugyanis rabszolgaságnak tekintették a görög „szabadsághoz" képest. Ez a szabadság azonban az alsó (dolgozó) osztályra nem érvényes, az a földhöz tartozott és nem volt jogi személyisége.

Az olyan poliszek, mint Athén és Spárta, saját kormányzati formájuk és városi identitásuk volt, de osztottak egy közös görög versenykultúrát. Ez a városok ugyanis az omladó föld fölött uralmat gyakoroltak, és állandóan egymással konfliktusban voltak erő és terület miatt. Minden nyár egy „háborús szezon" volt, amelyben városok ezeket a konfliktusokat egymással kiharcolták. Ez mezei csatákban történt, amelyekben a pajzsfalak (falanx) mindkét oldal ellen ütközött és tolakodott, amíg az egyik vonal meg nem szakadt. Az a mód, ahogyan a hopliták ezekben a mezei csatákban harcoltak, megerősítette közös identitásukat: barátokkal, családtagokkal és ismerősökkel együtt teljesítették társadalmi kötelességüket, és a mellettük álló katonák (és közpolgárok) pajzsai védelme alatt voltak. Ez az erős városi harci kultúra nem csak egyéni hősiességet értékeltetett meg a görögökkel, hanem egy fajta kollektív hősiességet is a városközösség presztízséhez.

Az athéni birodalom

Miután a görögök 480 K.e.-ben elűzték Xerxesz perzsa hadseregét a görög félszigetről, nagy érdek merült fel a görögök között egy védelmi szövetség formálása iránt, amely megelőzhetne egy újabb inváziót. Athén vette át az kezdeményezést azzal, hogy ezt a szövetséget 477 K.e.-ben megalapította: az ún. Déloszi Szövetséget (más néven a „Délosz-attikai Szövetséget").

A szövettséget Athén egyenlők közötti együttműködésként állította be, de valójában az athéni hegemónia az Égei-tengeren történő megteremtésére volt. Nem minden városállamok tudtak csapatokat vagy hajókat biztosítani, ezért Athén pénzügyi hozzájárulást szabott rájuk a szövetség kassájához, először az Déloszi szigeten megőrzött, majd az Athéni Akropóliszon. Ez a kassa arra volt használt, hogy más között az athéni flottát és az óriási erődítménymunkákat Athén és az új, felépített Piraeus kikötőváros között építsék fel, az ún. „Hosszú Falakat". Amikor a perzsa háború 449 K.e.-ben véget ért, a Déloszi szövetség továbbra is fennmaradt, bár ezzel a szövetség eredeti célja eltűnt.

Gazdasági és katonai nyomást gyakorolva kisebb poliszekre Athén demokráciai rendszerét terjesztette. Az új gyarmatok és városállamok, amelyek az athéni segítséggel ezt a politikai rendszert átvették, lojálisak maradtak a Déloszi szövetség iránt. Az athéni flotta és demokrácia lehetőségeket kínáltak a szegényebb rétegeknek politikai szavazati jog szerzésére. Emiatt erős demokratikus (és így athéni) gondolkodási mozgalmak alakultak ki sok görög városállamban a szövetségen belül és kívül. E hatalomszolidaritás révén Athén a görög világ gazdasági, politikai és kulturális középpontjává vált.

Az arisztokrata és oligarchia poliszek uralkodói fenyegetettnek érezték magukat ezek a fejlődések miatt, és féltek hogy elveszítik arisztokrata rendszerüket és önállóságukat. Athénnel szemben egy ellenpoluszt hoztak létre, az ún. Peloponnészoszi szövetséget Spártával az élén. Egy hidegháború alakult ki a görög világban: Spárta ellen Athén, arisztokrácia kontra demokrácia. Ezek a szövetségek katonai szempontból is nagyon aszimmetrikus voltak egymás felé. A Déloszi szövetségnek messze a legnagyobb és legjobban fejlett tengerészeti flottája volt, de a peloponnészoszi szövetségnek volt a legerősebb szárazföldi hadereje.

A peloponnészoszi háború

A háború 431 K.e.-ben tört ki, amikor a spártaiak szárazföldi hadsereggel vonultak Attika területén keresztül Athén és a Piraeus kikötővárosa ostromzálja alá. Az athéniak a Hosszú Falak által voltak védelmezve, de a következő év egy súlyos pestis-járvány sújtotta őket. Ez 30 000 halottat okozott, beleértve Periklészt, az athéni államférfiat, akik jelentős szerepet játszottak az athéni hatalom kiépítésében. A következő tíz évben Athén és Spárta a kontinensen harcoltak egymás ellen, de ezekből a konfliktusokból nem lett határozott győztes. Emiatt egy ideiglenes fegyverszünet lett kihirdetett.

A háború második fázisa 415 K.e.-ben kezdődött, amikor Athén Alkibiadész vezetésével megkísérelte meghódítani Szicíliában a Syracuse városállamot, a Spárta szövetségese. Ez az expedíció azonban olyan rosszul sikerült, hogy az athéni flotta és haderő szinte teljesen megsemmisült. A görögök lógó farokkal visszaflottották Görögországba, hogy felépüljenek és gyorsan új flottát építsenek. Közben a spártaiak is kifejlesztették saját tengerészeti flottájukat, szinte csakúgy, ahogy Athén volt erős. Ezt az ő régi ellensége, a perzsa király Darius II segítségével tették, ezüst nagy mennyiségével, azzal a reménnyel, hogy az Anatólia területeket visszavédheti az athéni birodalomtól. A következő tengeri csatában az athéniaknak továbbra is nagyobb flottájuk lett volna, mint a spártaiaknak, de az Égei-tengeren való hegemóniájuk megtöredezett.

A híres spártai flottavezér Lysandros így 405 K.e.-ben csalinak ésvette az athéniakat azzal, hogy leállította a gabonaellátásukat, és az athéni flottát megsemmisítette az Aegospotami tengeri csatában. A reménytelen athénikat ezután visszaszorították a Hosszú Falaikra, de ezúttal nem tartották ki az ostromzárat. A következő évben a kiéhezett Athén végül meghódolt, csaknem 30 év hosszú háború után, amely az egész görög világot magával ragadta.

Bár a városállamok Thébai és Korinthosz a város elpusztítása és az athéni népesség rabszolgaságra szállítása mellett szálltak síkra, Lysandros erősen ellene volt. Emlékeztetett őket, hogy Athén jelentős szerepet játszott a Perzsa Háborúban, és úgy döntött, hogy Athént Spárta oligarchia vazallusállamának tekintse. Ez is megtörtént; bár nem tartott sokáig, mert hamar felkeltek az athéni polgárok demokráciáért.

Ruházat

Pelagios fegyverfelszerelése alatt egy tunikát, egy övet és egy pár egyszerű bőr szandált visel. Ha esik az eső vagy hideg van a tengeren, viseli vastag gyapjú köpenye.

Chiton (tunikai)

Share