A bastárd kard, a francia épée bâtarde és az angol bastard sword a 15. században alakult ki. Eredetileg a kifejezés egy "szabálytalan" kardra utaltak, amelyet egy kézzel és két kézzel is lehetett használni. A 16. század közepére pedig rendkívüli méretű kardokra is utalhatott, így a "bastárd kard" és a "hosszúkard" közötti különbség egyre homályosabbá vált. A Masters of Defence verseny, amelyet VIII. Henrik szervezett 1540 júliusában, külön kategóriaként említette a "two-handed sword"-t és a "bastard sword"-t. Bizonytalan, hogy ugyanez a kifejezés más típusú rövidebbkardokra is vonatkozott-e, de a 19. században a "bastárd kard" világosan a nagy kardokra utaló kifejezésként rögzítődött. Így a kifejezést gyakran összetévesztik a hosszúkarddal vagy a Kétkezes karddal.
A bastárd kard története
A fegyverek és páncéla között tiszta kapcsolat van a fejlődés között. Aki szeretett volna fennmaradni a középkori csatamezőn, folyamatosan új intézkedéseket kellett hogy megtegyen. A magas középkor alatt (1000–1300 n.sz.) a lovagokat gambesonokkal és páncélingekkel páncélozták fel. Ezek jó védelmet nyújtottak az ütések ellen, korlátozott védelmet a szúrások ellen, és elegendő mozgékonyságot adtak a viselőnek ahhoz, hogy hatékonyan tudja használni fegyverzését. E korszak körül az arisztokrácia kizárólag a arming sword (lovagkard) karddal harcolt.
Korai hosszúkardok
Már a 12. századtól kísérleteztek nagyobb kardok (Oakeshott XIIa és XIIIa típus) készítésével, amelyekkel erőteljesebb ütéseket lehetett kiosztani a páncélingen átütésére. Ezek voltak a hosszúkard korai típusai, és a késő középkori hosszúkard és bastárd kard előfutárai voltak.
Hosszúkardok
A 14. század körül fejlődött ki a lemezvértek, kezdetben a térd és a könyök védelme céljából, a coat of plates csúcspontjával, amely a páncélingen fölött viselhető volt. A 14. század végére egy lépéssel tovább mentek, és a mellvért, láb-, kar- és vállpáncélt is kifejlesztettek. E korszak körül beszélünk teljes harnasokról. Ennek következtében a hosszúkardok egyre fontosabbá váltak. Ezek a kardok az ütések mellett sokkal erőteljesebb szúrást is lehetővé tettek, mint a hagyományos lovag kardok. Ezekkel a fegyverekkel a test sérülékeny részeire, például a karokra és a nyakra irányoztak szúrást.
Az új hosszúkard mellett a 15. században a bastárd kard fejlődött ki. A legfontosabb különbség az, hogy a hosszúkardok griffje egyértelműen kétkezes használatra van szánva, míg a bastárd kardok griffje alkalmas egy kézzel való használatra, és néha két kézzel is. Ebből ered a kard neve: a bastárd sem egykezes, sem pedig kétkezes fegyver. A bastárd kardok általában könnyebbek és rövidebbek, mint a hosszúkardok, így kiválóan kombinálhatók egy pajzzsal vagy beuklárral.
Összetétel
A bastárd kard egy pengéből áll, amely gyakran valamivel hosszabb, mint egy normál lovagkard pengéje. A penge kúposan végződik, és két vágófelülete van. A parézstang hasonló a hagyományos lovag kardokéhoz, és szintén bütykkel van ellátva. A grip hosszabb, mint az arming kard (lovagkard) griffje, de rövidebb, mint a hosszúkardé. Emiatt a súlya könnyebb, mint a hosszúkardé, és a fegyver manőverezetesebb, valamint alkalmas könnyű ütésre és szúrásra is.
Másfélkezes kard
A másfélkezes kard kifejezés viszonylag modern (a 19. század végéből). Ez a név arra utal, hogy a kard egyensúlya miatt egy kézzel és két kézzel is lehetett használni. A 20. század első felében a bastárd kard kifejezést még rendszeresen használták erre a típusra, míg a hosszúkard, ha egyáltalán használták, a rapier-re utaltak a reneszánsz- vagy korai modern vívás kontextusában.
Hosszúkard vagy bastárd kard?
Sok kísérlet ellenére továbbra is nehéz egyértelmű különbséget tenni a hosszúkard és a bastárd kard között. Mindkét típus rendszeresen átfedi egymást a méretekben. Elvileg a következőkből lehet kiindulni: a bastárd kardnak rövidebb griffje van, így egy kézzel és adott esetben két kézzel is használható, míg a hosszúkardnak hosszabb griffje van, és elsősorban kétkezes fegyverként használják.
