Az archeológiában számos „kultúrát" neveznek meg, mint például a Harangpohár-kultúra vagy az Urnamezős-kultúra. De mit is jelent pontosan egy ilyen kultúra? Mond-e valamit az etnicitásról és a népekről, vagy csak az anyagi fejlődésről? Ebben a cikkben elmagyarázzuk, hogyan működnek az archeológiai kultúrák, és mit árulnak el, illetve mit nem árulnak el az emberekről.
Mit jelent az archeológiai kultúra?
Az archeológiai kultúrát az anyagi maradványok alapján határozzák meg, például kerámia, szerszámok, házak, a halottakkal való bánásmód és egyéb archeológiai leletek. Ez egy olyan koncepció, amelyet az archeológusok használnak a múlt azon csoportjainak megkülönböztetésére, amelyek hasonló anyagi jellemzőkkel rendelkeznek. A kifejezést a 20. század 20-as éveiben vezette be Gordon Childe archeológus, aki azt állította, hogy ezek a megosztott jellemzők valószínűleg egy nép anyagi kifejezése voltak.
Az archeológiai kultúra azonban eltér az etnikai kultúrától. Az etnikai kultúra olyan emberek csoportjára vonatkozik, akik magukra úgy tekintenek, mint egy olyan közösségre, amely megosztott jellemzőkkel rendelkezik, például nyelv, tradíciók, vallás, történelem, DNS-rokonság és társadalmi azonosság. Az etnikai kultúrák sokszor nehezen azonosíthatók közvetlenül az archeológiai kontextusban, mivel az önidentitás és a társadalmi szerkezetek nem mindig közvetlenül láthatók az anyagi maradványokban.
A fazékok nem emberek
Néha az archeológiai és etnikai kultúrák egybeesnek, néha pedig nem. Tegyük fel, hogy az archeológusok ezer év múlva feltárják a mieinket. Talán azt gondolnák, hogy mi mindannyian svédül beszéltünk, mert volt IKEA-bútorzatunk. Ez azt mutatja, hogy az archeológiai kultúra nem feltétlenül mond valamit arról, hogy valaki hogyan gondolkodik az azonosságáról.
A tárgyak, például a kerámia, a kereskedelem révén terjedtek. Az emberek egymás szokásait is átvették, például a temetési szertartásoknál, mivel ezek a szokások praktikusabbak voltak, vagy azért, mert ezzel az állapotukat akarták hangsúlyozni.
Írott szövegek nélkül az archeológusok csak a tárgyakban és a rituálékban megjelenő trendeket tudják bemutatni. Az archeológiai kultúrák az anyagi kultúra eltolódásait mutathatják be, és útmutatást adhatnak a gondolkodásmódban bekövetkezett változásra. Közép-Európában például az emberek kezdtek el urnamézi helyekre temetni. Ez valamit mondhat arról, hogy miként gondolkoztak az élet utáni életről vagy a vallásukról, de ez nem biztos. Néha egy ilyen trend migrációra utal, mint a Kötélkeramikus-kultúra esetében, de máskor nem, mint az Únětice-kultúra esetében.
Migráció és kulturális keveredés
A migrációról sokan nagy népvándorlásokra gondolnak, mint például a rómaiak vagy a mongolok. De az újabb kutatások azt mutatják, hogy a migráció gyakran máshogy zajlott.
Az emberek nem bowling-golyók
Az egyik kultúra másikba való átmenetét vizsgálva fontos, hogy nem ítélkezünk túl gyorsan. Sok esetben az ilyen átmenetek inkább a szokások vagy az életmód megváltozására utalnak, mint egy lakosság helyettesítésére.
Az az elképzelés, hogy nagy embercsoportok egy új területre vándoroltak, és dabei bowling-golóként felbolydították az egész társadalmat, és saját szokásaikat rákényszerítették, általában nem igaz. Néha volt háború, de gyakran az emberek kereskedelem vagy együttműködés keretében vándoroltak.
Ez a sztereotípia a Proto-indoeurópa sztyeppi pásztorainak Európába vándorlásánál látható. Marija Gimbutas archeológus azt állította, hogy ezek a pásztorállamok egy békés, matriarchális társadalmat pusztítottak el. De a kutatások más történetet mutatnak. Egy kis csoportja pásztorállamok egy nagyobb csoporttal neolitikus farmerekkel keveredtek össze. Ebből az összeolvadásból új népek és kultúrák születtek.
A migráció általában kis csoportokba ment végbe, például családok vagy egy törzs részei. Az emberek szegénység, éhség, éghajlatváltozás vagy a föld hiánya miatt költöztek. Az új helyükön gyakran keveredtek a helyi lakossággal. Így olyan új kultúrák keletkeztek, mint a latinok, a rómaiak előfutárai, vagy a gael kultúra a korai középkori Skóciában.
Az emberek gyakran olyan helyekre költöztek, ahol megosztott szokásokat vagy nyelveket fedeztek fel, mivel korábban már család vándorolt egy területre, vagy mivel a kultúra hasonlított az övékére. A megosztott művészet vagy vallás is fontos szerepet játszott. Ez megkönnyítette, hogy valaki otthon érezze magát és felolvadjon a bennszülött lakosságban.
Idegenek az ókori jogban
A korai bronzkorszaktól Európa népessége kulturálisan szinte kizárólag indoeurópa volt. Bár az olyan más „indoeurópa régiókból" érkező bevándorlók között gyakran voltak egyezések a kultúrában, nyelvben vagy vallásban, a idegenekkel szemben bizalmatlanok voltak. Ez a bizalmatlanság több okra vezethető vissza. Sok törzsnél az volt a szokás, hogy azokat a tagokat száműzték, akik nem tartották be a szabályokat. Ezek az száműzött személyek máshol kerestek menedéket, és gyakran megbízhatatlannak vagy veszélyesnek tekintették őket. A különböző ősi jogrendszerek leírják, hogyan kezelték ezt a bizonytalanságot.
Például a Római Birodalomban a polgárjog egy kizárólagos jog volt. Az idegenek – nem rómaiak – gyakran más törvények alá estek, és kevesebb jogokkal rendelkeztek. Néha szövetségeseknek (socii) tekintették őket.
Az ó-ír jog hasonló hierarchiát ismert. Az, hogy egy kívülálló hogyan lett megítélve, meghatározta, hogy valaki mit tehetett vagy nem tehetett meg a közösségen belül, és mennyire volt megbízható. Ez összevethetõ egy modern tanúsítvánnyal.
Az indoeurópa ghósti-elv
Az egyik legfontosabb indoeurópa tradíció maga a vendégbarátság elve volt (ghósti). Az indoeurópa ghósti-elv meghatározta, hogy a vendégek szentek voltak, és tisztelettel kellett őket kezelni. A vendégek gyakran ugyanolyan becsületárát kapták, mint a házigazdájuk, mindaddig, amíg betartották a helyi szabályokat. Sok kultúrában a vendégek fogadása megtiszteltetés volt, és hangsúlyozta a vendég és a házigazda közötti kölcsönös szövetséget.
Ebben a kontextusban a vendégek kizárólag azok voltak, akikkel megállapodások, például kereskedési kapcsolat állt fenn. Ez utazó szakemberekre, például bárdokra, kereskedőkre és bírákra is vonatkozott. Az ó-ír jogban például az olyan tudósoknak, mint a filid (költők) és a bírák különleges védelmet kaptak. Az ő státusza azonos maradt, amikor egy másik törzsterületre kerültek. Ez hangsúlyozza, hogy a tudást és a készségeket gyakran az etnicitás vagy az eredet fölé helyezték.
Migráció és társadalmi dinamika
A gyakorlatban a migráció és az idegenekkel való interakció gyakran kereskedelem, szövetségek és innováció kéz a kézben járt. Sok közösség profitált a kívülállókkal való kapcsolattartásból. A kereskedők nem csak árut hoztak, hanem új ötleteket és technológiákat is. Olyan szakembereket, mint az kézművesek és építőmesterek, gyakran nyitott karokkal fogadtak, mivel értéket adtak a társadalomnak.
Ugyanakkor néhány migránst nem érdekelték a hosszú távú letelepülés, hanem az átmeneti együttműködés. Gondoljunk például zsoldosokra, akik szolgáltatásaikat helyi fejedelmeknek ajánlották, vagy utazó kereskedőkre, akik az olyan területek szokásaihoz alkalmazkodtak, ahol üzleti tevékenységet folytottak.
Következtetés
Az archeológiai kultúra megváltozása nem mindig jelenti azt, hogy egy nép helyét cserélt vagy helyettesítette. A kultúrák gyakran egymásba folytak. Az emberek egymással kereskedtek, és más csoportok elemeit átvették. Végül az számított, hogy milyen társadalmi normák és kulturális meggyőződések tették lehetővé egy törzs számára, hogy egy meghatározott nép tagjának érezzék magukat.
